Most először jártunk Testidő workshoppal, vagy ahogy ilyen alkalmakon nevezni szokás „műhely foglalkozással” a MACSOPE(Magyar Csoport-pszichoterápiás Egyesület) konferenciáján, ami 2018. szeptember 22-én szombaton került megrendezésre a Bálint házban. A konferencia a „Határok és hatások” címet viselte, aminek témáját az alkalomba is beleépítettük.
Egy barátságos kiscsoport gyűlt össze, meghitt légkörben tudtunk egy kis időt adni magunknak, testünknek és mozgásunk kifejeződésének. Mindig izgalmakkal teli nekem egy új közeget megtapasztalni, találkozni a jelen lévő érdeklődőkkel és megérezni a konferencia hangulatát. Minden alkalom egyszeri és megismételhetetlen, ahogy ez is az volt. Szavakkal nem könnyű kifejezni ezt a mozgásos, és nem-verbális élményvilágot, de mivel erre a megosztókörökben is kísérletet teszünk, talán nem lehetetlen vállalkozás írásban is visszaadni egy hangulatot vagy benyomást. Egy hosszabb előadást követően jó érzés volt a gondolatokat félretéve kicsit ráhangolódni a testre, a mozgásra és egymásra is. Erre az alkalomra, szokásomtól eltérően nem hoztam bevezető gyakorlatokat.
Fokozatos ráhangolódással, de mégis „fejest ugrottunk” egy improvizációs folyamatba, ahol felfedeztük testi jelenlétünket, saját határainkat ebben a térben és csoportban. Így létrejött az önmagunkhoz és egymáshoz való viszonyrendszerünk is.
A Testidő műhely végén több visszajelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy milyen jó volt befelé figyelni, és időt és teret adni saját magunknak, hogy feltöltődjünk. Úgy érzem, nekem csoportvezetőként is erre volt leginkább szükségem, nem pedig a „bevált és megszokott dolgokra”. Szükségem volt kellő térre és időre, hogy megérkezzek. Érezni szerettem volna, hogyan vagyok a testemben, miként érzékelem ezt a teret magam körül, és milyen most a mozgásom.
Bemozogtuk a körülöttünk lévő teret úgy, hogy elképzeltük, hogy van körülöttünk egy láthatatlan buborék, ami elhatárol, mégis összeköt a külvilággal. Ezek a buborékok, (amik mi magunk voltunk), néha megindultak, néha összetalálkoztak egymással, majd újra szétváltak, jól szimbolizálták a határok és hatások konferenciacímet.
Megérezhettük saját határainkat ebben a csoportban, valamint hatással is voltunk egymásra egy-egy mozdulattal, mosollyal, tekintettel, vagy pusztán jelenlétünkkel. Talán ez a jelenlét volt a legtöbb, amit adhattunk egymásnak.
Köszönjük a szervezőknek, hogy lehetővé tették a részvételt, és ezt a találkozást!