A Polivagális elmélet

A Polivagális elméletről rendkívül sokat hallani, a manapság igen népszerű pszichológiai megközelítés Stephen W. Porges munkásságából született, aki 1994-ben alkotta meg azóta rengetegszer idézett, oktatófilmeket és különböző előadásokat inspirált, a klinikai terápiás munkát forradalmasító koncepcióját. Porges kutatásai során rájött, hogy az emlősök autonóm idegrendszerének evolúciója összekapcsolható a társas viselkedéssel. Elképzelése szerint a fiziológiai állapot így magyarázatot nyújthat bizonyos viselkedési problémák és a lelki zavarok megjelenésére. Az elmélet a testi-mentális egységet középpontba helyező terápiás megközelítést hangsúlyozza, mellyel bepillantást nyerhetünk a viselkedéses, pszichés és testi rendellenességekben megfigyelt tüneteket közvetítő biológiai folyamatokba.

Az elmélet

Miről is szól tulajdonképpen az elmélet?

Az elmélet szerint különböző idegrendszeri struktúrák aktiválódása, különböző viselkedéses funkciókat hívnak elő veszély észlelése esetén, melyek mindegyike adaptív (hiszen a túlélést szolgálja) az adott szituációval való megküzdés szempontjából. Porges munkájában a vegetatív idegrendszerrel foglalkozott behatóan, mely elgondolása szerint három idegi alrendszert foglal magában, amik különböző filogenetikus szinteknek feleltethetők meg. Ezek a szintek tehát törzsfejlődés folyamata során bekövetkezett állomásokat képviselnek. Az első filogenetikus fejlettségi szinten egy olyan ősi agyideg funkcionál, mely a bél, a szív és a tüdő szabályozásáért, valamint a homeosztázis fenntartásáért felelős. Ez az alrendszer tulajdonképpen a legkezdetlegesebb struktúra az idegrendszeri működésben. Ebből kifolyóan a működéséhez kapcsolt viselkedési formáknak is leginkább primitívebb fajtái valósulnak meg veszély esetén. Ilyen lehet a ledermedés, halottnak tettetés vagy passzív elkerülés, melyre példát kisebb állatoknál is láthatunk.

A második fejlettségi szinten a szimpatikus idegrendszer szerepel, mely a szív, tüdő, gyomor-bél rendszer szabályozását alapozza meg. Ehhez az alrendszerhez már egy viszonylag érettebb viselkedési repertoár társul. Ezt hívhatjuk az „üss vagy fuss” vészreakciónak, amikor a támadás vagy aktív elkerülés lép életbe a veszély elhárítása céljából. Végül a törzsfejlődés szempontjából legfejlettebb struktúra a vegetatív, tehát nem tudatos működés részeként egy agyideg. Ez már képes gyors és bonyolult információátadásra, működése pedig a leginkább köthető az egészséges mai ember érett, komplex idegrendszeréhez. Ez a funkcionális alrendszer a szív beidegzésének gyors szabályozásáért felel, illetve a fej, arc, hallás különböző izmait látja el ingerületekkel.

Ennek a komponensnek nagy szerep jut a szociális környezet felderítésében, illetve a társas kontaktusok kialakításában a mimika, hangadás, szemkontaktus eszközével. Ezért is nevezte el a komponenst Porges Szociális Kötelékteremtő Rendszernek, melynek célja így a hatékony interakció a társas környezettel. Itt tehát veszély esetén a kapcsolódáskeresés, mint megküzdési viselkedés aktiválódik, mely velünk született. Már a csecsemőknél is megfigyelhető, hogy a gyermek igényei szerint a gondozó közelségét szabályozni képes sírással vagy éppen tágra nyitott szemekkel, mosollyal.

Kötődés – Kötelékteremtés

Hierarchikus és rugalmas

Mitől függ, melyik alrendszer lép életbe?

Tulajdonképpen az alrendszerek aszerint aktiválódnak, ahogy kiértékeljük a környezetet attól függően, hogy az mennyire biztonságos, kockázatos vagy épp életet fenyegető. Ezt nevezzük neurocepciónak. Ez az értékelő folyamat nem tudatos, csupán a hatásait érezhetjük magunkon. A rendszer akkor működik eredményesen, ha a kötelékteremtő, valamint a támadó vagy elkerülő viselkedést szolgáló egység a valós helyzet kiértékelés következményeként reagál a veszélyt rejtő szituációra.

Ezáltal életveszély esetén a legbiztosabb stratégia a ledermedés, esetleg halottnak tettetés. Ha például egy medve megtámad minket, tudattalanul is ezt a megküzdési módszert fogjuk alkalmazni a túlélés érdekében. Kisebb veszély észlelése esetén a „harcolj vagy menekülj” stratégia lép életbe, ekkor a szervezet mobilizálódik, szívritmusunk felgyorsul és csökken az anyagcsere, mivel a vér az izmokba áramlik. Amikor pedig környezetünket biztonságosnak észleljük, akkor fiziológiai reakciónk a társas kötelékteremtő viselkedést fogja megvalósítani. Ekkor az idegrendszerben zajló folyamatok elősegítik a pihenést, az önnyugtatás és a szervezet újjáépülését. Ezen rendszer érett működése előrejelzi az egészséges kapcsolatteremtő készségünket is.

A veszélyészlelés meghibásodása

Mi történik akkor, ha kicsit elcsúszik ez a kiértékelő képességünk?

Porges modellje magyarázatot tud nyújtani olyan viselkedéses és pszichés zavarokra, melyekben pont ez a fajta veszélyészlelő rendszer működése károsodott. A szelektív mutizmus egy olyan, főleg gyermekkorban tapasztalható pszichiátriai kórkép, melyben a személy egyes társas helyzetekben, például iskolai felelés alkalmával lefagy, mozdulatlan pózba dermed és képtelen lesz megszólalni. Az elmélet szerint a gyerek ilyenkor hatalmas rémületet érez, hiszen túlzottan veszélyesnek ítéli a beszédet az egész osztály előtt. Ekkor szervezete úgy reagál, mintha az élete forogna kockán. Azaz egy alapvetően kevés kockázatot rejtő szituációt úgy értékel ki, mintha az az életveszéllyel egyenértékű volna.

Egy másik ilyen zavar a borderline személyiségzavar, ahol a szociális környezeti ingereket olyan fenyegetőnek érzékeli az ezzel küzdő egyén, melyre szervezete rögtön az „üss vagy fuss” vészreakció mechanizmusát mozgósítja. A szubjektív megélés szintjén eközben hajlamos igen nagy félelmet, szorongást érezni, mások felől érkező elutasítást, támadó attitűdöt feltételezni. Erre válaszul inkább mentálisan, esetleg valójában is kimenekül a helyzetből, vagy más esetben dührohammal, agresszióval reagál.

A társas miliő kiértékelésének ilyen szintű zavara legtöbbször gyermekkori traumatikus élmények hatására alakul ki, és a korai időszakban, mint hatékony megküzdési stratégia létezik. Egy bántalmazó családtag fenyegető jelenlétében, vagy sorozatos megszégyenítő helyzetek átélése során adaptív válasz lehet, ha ott is veszélyt gyanítunk, ahol igazából nincs is.

Gyakorlatok csoportterápiában

A Polivagális elmélet megtermékenyítőleg hatott nem csupán az elméleti kutatásokra, de gyakorlati alkalmazhatósága is egyre inkább bővül különböző testtudati terápiás módszerek terén. Az idegrendszeri működésekben és zsigeri reakciókban bekövetkező változások kihatnak az érzelmi élményekre. Valamint a szociális térben zajló interakcióink minőségére is, de mindez fordítva is igaz.

Ezáltal egy olyan csoportterápia, mely képes az idegrendszeri változások tudatosítása révén kontrollt gyakorolni a szubjektív megélés felett, hozzásegíthet ahhoz is, hogy a kevésbé hatékony viselkedési mechanizmusok helyett alternatív módon, a társainkhoz kapcsolódva legyünk úrrá a negatív helyzeteken.

Ehhez először is egy olyan biztonságos terápiás teret kell megteremteni, melyben képesek vagyunk felismerni a veszély kiértékelésének belső, testi működését. Ugyanakkor azt is, hogy ez a nem tudatos idegi folyamat hogyan hat viselkedésünkre. A biztonságos környezet abban is segíthet, hogy a tagok egymás közt gyakorolhassák kapcsolatteremtési képességüket. Így megélhetik a szociális kötelékteremtő rendszer aktív működésének segítségével az élménymegosztás, intimitás, bizalom pszichés és testi szinten is ható jótékony erejét. A csoport tagjai számára érdemes továbbá ismételt lehetőséget nyújtani, hogy ítélkezésmentes jelenléttel és tudatos éber figyelemmel kísérve navigáljanak különböző fizikai állapotok között. Ez kezdődhet a nyugalomtól, haladva az eleven, az izgatott, majd visszatérve a nyugodt állapotba. Ezáltal megtapasztalhatják és nyomon követhetik szervezetük reakcióit a változó ingerekre és képesek lehetnek befolyásolni szubjektív megélésüket.

Gyorsuló mozdulatok

Testidő módszer és a Polivagális elmélet

A Testidő önismereti csoportok alkalmain végzett relaxációs gyakorlatok, a progresszív izomrelaxáció, különböző meditációs légzésgyakorlatok, a test érzetei mentén történő mozgás mind-mind olyan testtudati technika, amik hatékony eszközzé válhatnak a testi és zsigeri reakciók felett való kontroll gyakorlásában. Ezenkívül megtaníthatják tudatosítani a szervezet neurális szintjén zajló folyamatok lelki hatását is. Az önismereti csoportban igyekszünk felismerni és azonosítani az érzeteket és érzelmeket, amint jelentkeznek, illetve tudatosítani a zsigeri érzeteket, ahelyett, hogy leválasztanánk őket, megpróbálnánk tőlük megszabadulni vagy épp megijednénk az erejüktől. Ha a Polivagális elmélet ezen alapelvei mentén alkalmazzuk a különböző testorientált módszereket, néhány jótékony kimenetel jelenhet meg. Többek között

1. fejlődhet az érzelemszabályozás, az érzések felismerése gyorsabban és könnyebben megtörténhet,

2. korrigálhatóvá válhat a hibás veszélyfelismerés és a veszélyre vonatkozó kiértékelés, valamint

3. növekedhet a kapcsolati képesség a szociális jelek és a nem verbális kommunikáció olvasásának pontosításával.

A Testidő önismereti csoportokban a tánc, mozgás, a testtudati munka megteremti a lehetőséget a csoporttagok számára, hogy megértsék, hogy testi és zsigeri érzeteik hogyan kommunikálnak velük és másokkal. A Testidő módszer a Polivagális elmélet megközelítése alapján magában hordozza azt a meggyőződést, hogy a csoportos testtudati munka olyan előnyökkel jár, amely a hozzájárulhat a viselkedésbeli és érzelmi problémák társas, interperszonális szinten való korrekciójához az idegrendszer tudatos szabályozása révén. A Polivagális elmélet megerősíti azt a döntő jelentőségű tényt, hogy a visszatérő, bizalmas és személyes interakciók javítják az érzelmi kommunikációt és a veszély felismerésének pontosságát. Mindemellett csillapítják a szimpatikus idegrendszer harcra vagy menekülésre ösztönző, védekező reakcióit, melyek torzítják a pszichológiai tapasztalatot.

Írta: Bencsik Rita

Külön köszönet: Bárdos Adrienne

Tetszett a cikk? Olvass tovább blogunkon, vagy jelentkezz induló csoportjaink valamelyikére.