Élménybeszámoló a csoportról, amit a Messzelátó Egyesülettel valósítottunk meg.
A nemrég zárult Testidő önismereti csoportban a mozgás és az emberi kapcsolatok megélése került fókuszba. A négy tematikus alkalom során a testre való ráhangolódás, a mozgás és a relaxáció eszközeivel olyan értékeket jártunk körbe és fedeztünk fel újra, melyek mind a Testidő önismereti módszer, mind a Messzelátó Egyesület számára kiemelten fontosak. Ilyen a közösségi létezés, az együttműködés, elfogadás, odafigyelés, együttérzés és társadalmi felelősségvállalás. Vajon ezek mára kiüresedett, elhasznált fogalmak, vagy képesek vagyunk újból megtölteni jelentéssel, megélésünk jelenévé tenni őket kapcsolódásaink során? A tréningen ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Az első alkalom az „Én” témakörében telt: hogyan tudok időt adni magamnak, hogy megérezzem testérzeteimet és ráhangolódjak arra, milyen érzések vannak bennem.
Kiderült, hogy nem is olyan könnyű befelé figyelni, az érzeteim mentén mozdulni, mivel a mindennapokban sokszor figyelmen kívül hagytam testem jelzéseit és szokatlan volt újból felerősíteni ezeket a belső hangokat.
Az elején meg kellett állnom és némán, hosszan befelé figyelni, amíg rátaláltam, mi az, amire a jelen pillanatban a testemnek a leginkább szüksége van: nyusziugrásokra vagy lassú, elnyújtott mozdulatokra, esetleg összegömbölyödésre a földön? Jellemző a megfelelés- és teljesítmény orientált gondolkodásra, hogy az első alkalmat egy teljesítendő feladatnak éltem meg. Aztán ez átalakult és már jóval könnyedebben fogtam fel, már nem érdekelt hogy ki néz vagy mit szólnak a többiek. Fokozatosan sikerült beleengednem magam a folyamatba, megtalálni a saját ritmusom és elengedni az elvárásokat. Az önismereti foglalkozásnak része volt egy megosztó kör is, ahol verbálisan is kifejezhettük aktuális érzéseinket, megtapasztalásainkat, sőt emellett még rajzos formában is kifejezhettük őket. Ehhez társult egy támogató, elfogadó légkör, amit Judit segített kialakítani a kezdetektől a többiekkel együtt.
Nagyon biztonságos, megnyugtató érzés volt megnyílni egy ilyen megengedő környezetben, ahol mindenki az lehet, aki. Felszabadító volt kitörni a kényszerek alól, a társadalmi elvárásokból, abból, hogy mindig viselkedni kell.
Fotó: Tarnavölgyi
A második alkalom az „TE” témakörében telt. Megtapasztaltam, hogy a másokkal való kapcsolódás során ugyanolyan fontos, hogy megőrizzem a kapcsolatot önmagammal, hogy rá tudjak hangolódni a másikra úgy, hogy közben saját magamra is figyelek, vagy éppen megérezzem, ha valaki éppen nem vágyik kapcsolódásra. Ezen a foglalkozáson is azt kaptam, amire éppen aktuális hangulatom szerint szükségem volt. Egy alkalommal egy páros csoportfoglalkozás közepén önfeledt nevetés formájában törtek elő mindkettőnkből a pozitív érzelmek, a vidámság, amikor egymásnak háttal álltunk és egymáson gördültünk. Míg az egyéni “súlyöntéses”, földön gördüléses gyakorlat alkalmával a saját súlyunkkal játszottunk, próbálgattuk, a páros gyakorlat során már a partnerünkre is figyelve, együttműködve tettük mindezt. Jó példa volt arra, hogy “Te” nélkül nem létezhet “Én” és csak a másikhoz való viszonyunkban tudjuk meghatározni magunkat.
A harmadik alkalmon a „Mi” témakörét dolgoztuk fel. Hogyan tudok feloldódni az együtt megélt közös élményekben? Hogyan tudom kiterjeszteni énemet, és a csoport részeként is érzékelni magam? Milyen a viszonyulásom a csoporthoz? Arra a kérdésre, hogyan tudunk figyelni egymásra a csoportban, felelős lenni magunkért és egymásért is, választ kaptam, amikor egy begubózott, földön fekvő állapot hatására kicsordultak a könnyeim a magány, kirekesztettség érzés felszínre bukkanásakor. Ekkor a többiektől segítséget és támogatást kaptam, így azt éreztem, hogy szabadon megélhetem érzéseimet, nem vagyok vele egyedül. Azt is megtanultam, hogyan tudom jobban képviselni igényeimet, énhatáraimat, ha már valami túl sok volt.
Az utolsó alkalom az “Együtt” jegyében telt, és olyan kérdésekre kerestük a választ, mint a hogyan tudok feloldódni az együtt megélt közös élményekben, egyáltalán mitől válik egy élmény közössé. Mivel másabb az együtt, mint a mi? Hogyan tudom megőrizni az egyéniségem a közösségben?
Jellemző, hogy mai világban eltávolodtunk egymástól. Főleg a nagyvárosban figyelhető meg, hogy az emberek az utcán, villamoson magukba fordulnak, egymásba szemébe se néznek, ami nekem vidékiként Budapestre költözve meghatározó kezdeti élmény volt. A tréningen leképeztük, ami nagyban, társadalmi szinten körülvesz minket, illetve hogy miképp vagyunk jelen személyes kapcsolatainkban. Megvalósítottuk, amire a legtöbben vágyunk: az elején teljesen idegenek voltunk, bezárkózva az “énbe” a végén sikerült kapcsolódni és közel engedni magunkhoz a másikat.
Letisztult bennem, hogy milyen a közösségi létezés ideális esete, ahol énemet nem visszafogva, hanem kiterjesztve lehetek része az együtt megélt élményeknek. Az utolsó alkalommal teljesen feloldódtam ez együttlétben és megéreztem, hogy mindenki és minden össze van kapcsolódva, ami nagyon felemelő élmény volt. Az is kiderült, hogy mit tudunk együtt alkotni, megvalósítani rajzok, masszázs-kígyó, jógapárnákból kirakott ösvény vagy éppen közös labdázás formájában. A tréningen hasznos eszközt kaptunk arra is, hogyan tudjuk otthon is gyakorolni az „énidőt”: megérezni, „hogyan is vagyunk” valójában fizikai, érzelmi, szellemi szinten. Mindezt egy rövid relaxáció gyakorlásával, ami akár a mindennapokba is könnyedén beilleszthető, a reggeli rutin részévé tehető. Rengeteg inger ér minket minden nap, (munkánk során, különféle érzelmi helyzetek, fizikai hatások stb.), aminek kezelésében segíthet a relaxáció és valami olyan testmozgás, amit élvezünk (nekem a jóga, biciklizés, futás vált be). Ez segíthet a mindennapi stressz kezelésében, kapcsolódni önmagunkhoz, valamint számos pozitív élettani hatása is van.
Fotó: unsplash.com
Mindig azt kaptam az önismereti foglalkozáson, amire éppen szükségem volt: sok önfeledt pillanatot, ráeszmélést, közösségi élményt. A folyamat során viszont sok mélypontot is átéltem, de közben felfedeztem azt is, hogy milyen nehézségek vagy félelmek állnak az utamban. Ezek ismeretében segítséget és támogatást kaptam ahhoz, hogy könnyebben a változás útjára léphessek egyénileg, közösségben vagy akár társadalmi szinten is.
Rájöttem, ha a kezdetben egymásnak teljesen idegen emberek el tudták érni az egymásra hangolódásnak, elfogadásnak, együtt rezgésnek ezt a szintjét mindössze négy alkalom alatt, akkor ez más közösségben is megvalósítható.
Az utóbbi időszakban már alig vártam, hogy jöjjön a szombati Testidő és átengedhessem magam az önfeledt mozgás és együttlét örömének. Hiányozni fog!
írta: Tóth Zsófia
szerkesztette: Szamosi Judit
Kép: www.unsplasch.com és Tarnavölgyi Photography